2016. február 23., kedd

Csomózott karkötők 2. / Friendship bracelets 2.

A korábbi hasonló bejegyzésben már említettem, mennyire szeretem Conny csomózós oldalát,  a freundschaftsbaender.at-t, most kicsit bővebben is írok róla.
Mint láthatjátok, ez egy német nyelvű oldal - de én ennek kifejezetten örültem, mikor csomózós mintákat keresve rátaláltam (német volt az első idegen nyelvem a suliban). Azóta jó pár karkötőt készítettem az ottani minták és a különböző technikákat bemutató leírások alapján, illetve az oldal fórumán hihetetlenül tehetséges és lelkes csomózókat ismertem meg, és egy igazán kedves, segítőkész közösség tagja lettem :) Összességében tehát mind "szakmailag" (mármint a csomózás terén), mint emberileg is rengeteget köszönhetek Connynak és a többieknek a fórumról, amiért nagyon hálás vagyok :)
Száz szónak is egy a vége, én mindenkinek, akit érdekel a csomózás, csak ajánlani tudom, hogy nézze meg ezt az oldalt - bár persze kell hozzá némettudás (a technikákat bemutató tutorialokhoz mindenképpen). De a karkötők képes mintáival szerintem komolyabb nyelvismeret nélkül is lehet boldogulni -és nagyon klasszul kinéző mintákról van szó, nem is kevésről, kezdőktől a profikig mindenki találhat köztük neki valót... Ráadásul most már egy blog is van az oldalhoz, ahová újabb és újabb minták kerülnek fel: http://www.freundschaftsbaender.at/blog/
(diesen Text auf Deutsch ist am Ende des Posts zu finden...)


I've mentioned earlier, how I like Conny's site, the freundschaftsbaender.at. It's in German, but I've learnt this language in school, so I had no problem with this. I've made many bracelets after Conny's patterns (they're all great!), and have learnt a lot of about knotting - but besides, I've met really talented and enthusiastic bracelet-makers on the forum of this site, and became member of a nice and helpful community :) I'm really glad to have found this site, and I'm very grateful to Conny and the other members from the forum! :)
So, if you want to learn how to make friendship bracelets or are searching for new ideas (and you understand German*),  I absolutely recommend this site to you! ;)
There is also a blog to the site: http://www.freundschaftsbaender.at/blog/  - also with really cool patterns :)
* but I think, one can get along with the patterns already a minimal vocabular, so don't be dicouraged ;) (The descriptions are an other question...)


Íme, néhány karkötő Conny mintái alapján: (a minták nevével, és a hozzájuk vivő linkekkel)
Here are some of Conny's pattern which I tried out: (with the name of the patterns and links to them)

New Orleans
Baxley
Calgary
Duluth (pici módosítással, én tükröztem a közepétől)
Genf
Richmond (tükrözve a közepétől)
Siena
Turin (erről a névről persze egy magyar embernek Kossuth, a turini remete kellene, hogy eszébe jusson ^.^")

Brüssel
München
Dubrovnik





























Ich habe in in meinem früheren Post schon erwähnt, wie ich Conny's Seite (freundschaftsbaender.at) mag, jetzt werde ich ein bisschen ausführlicher darüber schreiben.
Wie ihr es sehen könnt, sie ist eine deutschprachige Seite - aber ich habe mich darüber gefreut, als ich sie gefunden habe, weil ich in der Schule hauptsächlich Deutsch gelernt hatte. Seitdem habe ich nach den Mustern und die verschiedenen Knüpftechniken erklärenden Anleitungen viele Armbändchen gemacht, daneben habe ich auf dem Forum der Seite echt talentierte und begeisterte Knüpferinnen kennengelernt, und ich wurde Mitglied eine ganz nette und hilfsbereite Gemeinschaft :) Ich kann Conny und den anderen vom Forum für vieles dankbar sein, sowohl aus "knüpferischem" als aus "menschlichem" Aspekt :)
Lange Rede, kurze Sinn: ich kann jedem, der sich für Knüpfen interessiert, absolut empfehlen, diese Seite zu besuchen -  ist natürlich nötig, die deutsche Sprache zu verstehen (zu den Tutorials unbedingt). Aber die Muster der Bänder sind meineserachtens ohne besonderen Sprachkenntnissen auch folgbar - und es handelt sich da eine schöne Menge von klassen Mustern, von Anfängern bis zu den Profis jeder kann sich ein passendes finden :) Und es gibt jetzt  auch ein Blog zu der Seite, wo man immer neue Muster finden kann: http://www.freundschaftsbaender.at/blog/



Nincsenek megjegyzések: